
A SolarBee vízforgató rendszerek alapvető működési elve, hogy
a tó alsó rétegeiből vizet emel fel és egy vékony folyadékfilm formájában a felszínre juttatja a felemelt vizet. Ezáltal az állóvizekben új áramlási viszonyok jönnek létre úgy, hogy a természetes, hőmérséklet szerinti rétegződés nem sérül (kivéve ivóvízkezelés, hiszen ennek megszüntetése ott feladat). Emellett oxigénnel telíti a víz minden rétegét az állandó felületmegújítás elve alapján. Az elosztó tányért elhagyó, igen nagy távolságba eljutni képes lamináris folyadékfilm ugyanis állandóan érintkezésben van a légköri levegővel, ezáltal
oxigénnel telítődik.
Fontos mégegyszer hangsúlyozni hogy a berendezés által felül kibocsátott víz áramlása lamináris, így képes ugyanis a SolarBee óriási vízfelületeken kifejteni a hatását.

A SolarBee nevéhez híven
a működéséhez szükséges energiát a napból nyeri, a berendezéshez erősített három cella tölti a fedélzeti akkumulátort, amely a lapátot hajtó kefe nélküli motort és a rendszer vezérlő- és ellenőrzőrendszerét látja el energiával.
A napközben felvett plusz energiát az akkumulátor tárolja, és az éjszakai órákban használja fel, így lehetőség van akár 0-24 órás üzemre is, hálózati áramforrás nélkül.
A működő berendezést közelről figyelve szemmel látható az elosztó tányért elhagyó víz intenzív áramlása. A SolarBee lapátjának fordulatszáma 60 1/min. Ez az érték napsütésben, ill. megfelelő töltésű akkumulátor esetén érvényes. A korahajnali órákban a lapát fordulatszáma csökkenhet, ilyenkor a berendezés "takarékoskodik" az energiával. Napokon át tartó felhős idő esetén nappal is lassabb fordulatszámon üzemel a berendezés, ha ez az időszak hosszúra nyúlik, a SolarBee az akkumulátor védelme miatt ideiglenesen leáll, majd ismételt napsütés esetén újraindul.